Sziasztok!

Először is: Mindenkinek ajánlom DaRk RoSe blogját, ami hihetetlenül szupi!
Ti is elolvashatjátok a következő címen: http://darkrose.blog.hu

Nah, és akkor a mai rész:

Megjegyzés: Ami <> közé lesz írva, az a gondolatokat fejezi ki. :D 

Szóval, ott tartottam, hogy a kutya rámugrott. Szerencsésen a földön kötöttem ki, ugyanis elég nagytestű kutyáról van szó. A kutya kényelmesen állt az első két lábával a hasamon, a hátsó két lábával pedig a térdemen. A szitu számomra már kevésbé volt kényelmes. Nos, Sam az ijedtségtől azt sem tudta mit csináljon, így hát berohant a legközelebbi étterembe segítségért.
-Scotty, nem szabad! Scotty, gyere ide! -hívta magához valaki a kutyát. -Jól vagy? -kérdezte (ezt már tőlem, nem a kutyától xD) és nyújtotta a kezét, hogy segít felállnom.
-Azt hiszem igen. -megfogtam a kezét, ő pedig felhúzott. -Egyébként szia! Rég láttalak. -mondtam mikor feltűnt, hogy a kutya gazdája nem más, mint Bill.
-Rég? Tegnap délután. Egyébként a barátnőd hova rohant olyan nagy sebességgel? -Bill.
-Most vagy a múltkor?
-Is-is.
-A múltkor nem tudom, csak annyit mondott, hogy nem vagytok szimpik neki, most meg biztos beijedt és elment. Ikred?
-Otthon. Tv-zik, gondolom. Bár lehet, hogy már szétverte a PlayStation-t.
-Hogyhogy?
-Van egy játék, amit nélkülem is tud játszani, úgyértem, hogy az tudja játszani egyedül is, na szóval érted. Szóval annál meg úgy kell ütni a PS-t, hogy előbb-utóbb tönkremegy.
-Upsz. Durva.
-Az. Tulajdonképpen Te hova indultál?
-Csak sétálni. Te meg gondolom kutyát sétáltatni.
-Hát, máshová nem nagyon indulhattam Scotty-val. -nevetett.
-Van benne valami.
-Nincs kedved velem tartani?
-De, persze, nagyon szívesen. Csak írok egy üzit Sam-nek, hogy menjen haza nélkülem.
-Oké.
Megírtam az SMS-t, és elmentünk sétálni.

-Komolyan? -csodálkoztam el, mikor említette, hogy van egy bandájuk.
-Igen, komolyan. Nemsokára megjelenik az első kislemezünk. Meg közben vesszük fel a nagylemezt is. Holnap eljöhetnél megnézni, ha van kedved. -ajánlotta fel.
-Hogyne. Jó buli lesz.
-Akkor ezt megbeszéltük. Érted menjek, vagy adjak címet?
-Elég lesz a cím. -elővettem a mobilomat, lediktálta a címet, én pedig beleírtam a mobilomba. -Köszi.
-Nincs mit. Nem megyünk haza? Kezd hideg lenni.
-De, mehetünk. -indultunk el hazafelé.
-Itt laksz? -kérdeztem, mikor megérkeztünk?
-Aha, igen. Beviszem Scotty-t, aztán elkísérlek, oké?
-Oké. -bólintottam, ő pedig bement a kutyával.
-Itt vagyok! -jelent meg nagyjából 10 perc múlva.
-Örülök. -elindultunk.
-Figyelj, most tulajdonképpen milyen fajta a kutyád? -kérdeztem, mivel jobb nem jutott eszembe.
<Ajj, ezt elcseszted! Nem lettél volna képes valami normálisat kérdezni! Hülye vagy Claire, nagyon hülye!>-gondolkoztam magamban.
-Öhm...-Bill elég furán nézett, de aztán nevetni kezdett, hátha viccből kérdeztem. Természetesen nevettem én is.
<Fú, ezt megúsztam. Mégsem néz hülyének! Annyira legalábbis biztos nem...>
-Vicces csaj vagy! -mondta végül.
-Kösszke. -mosolyogtam picit zavartan.

-Megérkeztünk! -mondtam, mikor odaértünk a házhoz.
-Hogyhogy tiszta sötét van? Nincsenek itthon a szüleid?
-Üzleti úton vannak, és egyke vagyok.
-Egyedül laksz, egy ekkora házban?
-Nem, dehogy. Van egy macskám. -mosolyogtam.
-Szuper társaság lehet. -nevetett.
-Tényleg az. Nincs kedved bejönni?
-Attól függ. Hány óra?
-Este 7 lesz 3 perc múlva. -mondtam, miután megnéztem a karórámat.
-Még csak?
-Aham, még csak. Na, gyere. -nyitottam ki az ajtót, és beengedtem, aztán bementem én is, és bezártam az ajtót.
-Nem rossz hely.
-Kösszke. -mondtam. Ekkor kattant a kulcs a zárban (ugye zártam be az ajtót), aminek hangjára előkerült srága cicám is.
-Memi! -vettem fel a cicámat. -Nézd, ő Bill. Bill, ő a cicám, Memi.
-Szia! -Bill a cicámnak.
-Miau! -Memi.
-Tetszel neki! -mondtam bíztatóan. -Csak annak nyávog, aki tetszik neki.
-Kösszke. Micsoda elismerés. Tetszem a cicának. Szia cica. -elkezdett vele játszani, én közben bementem a konyhába.
-Kérsz inni? -kiabáltam ki a konyhából az előszobába.
-Én vagy a macska? -kérdezett vissza Bill, majd a cicával együtt bejöttek a konyhába.
-A macskánál természetes, hogy igen, meg egyébként is tőled kérdeztem.
-Jah, ok. Amúgy most nem vagyok szomjas, kösz.
-Gyere Memi. -szóltam a cicámnak, aki jött is rögtön. Adtam neki tejet, ő ott maradt a konyhában, én meg Billel bementem a nappaliba.
-Nem uncsi itt egyedül? -kérdezte, miközben én a Tv-t kapcsolgattam.
-Nem. Sam sokszor jön át, meg egyébként sincs időm magányosnak lennem, mert ott vannak az edzések, a meccsek, meg minden.
-Edzés? Meccs? Sportolsz?
-Majdnem. A Wildcats pom-pom csapatának tagja vagyok.
-De fura.
-Nem nézed ki belőlem?
-Dehogynem, csak nem gondoltam.
-Jah. Érthető. Senki nem gondolná.
-És nem hiányoznak a szüleid?
-Nem tudom. Pici voltam, mikor elkezdtek mindenféle utakra menni. Egy időben mindíg hívtak valakit aki vigyázott rám. Most meg már ugye elég nagy vagyok, hogy vigyázzak magamra. Szóval életem nagyrészét egyedül töltöm. Vagyis Memi-vel.
-Azt hiszem, nekem mennem kell. -állt fel a kanapéról, és elindult az ajtó felé.
Kimentünk az ajtón, becsuktam magam mögött, és álltunk a lépcsőn.
-Akkor holnap. -mondtam végül.
-Ott legyél!
-Ott leszek, ígérem.
-Rendben van. Szia!
-Szia! -köszöntem el én is, és visszamentem a házba.

Másnap...

Folyt.köv.
Addig is, várom a kommenteket!

Claire